Bemutatkozó (azoknak, akik véletlenül jutottak el erre a lapra vagy szándékosan küldtem el ide őket)

Sokszor olvastam/hallottam színészektől azt a panaszt, hogy beskatulyázzák őket. Olyasmire gondolok, hogy mondjuk egy elálló fülű színészre folyton komikus szerepeket osztanak, holott az illető (tekintélyes orrmérete folytán) sokkal inkább Cyrano de Bergerac jellemének drámai ábrázolására érzi predesztinálva magát.

Én ezt a fajta beskatulyázást nem ismerem, mert egészen az elmúlt évekig sikerült elérnem azt, hogy mindig azt csináltam, amihez éppen kedvet éreztem, és aminek valamilyen társadalmi hasznosságát láttam – függetlenül attól, hogy az „elkövetés” időpontjában ki hogyan ítélte (volna) meg cselekményeimet. Jó hosszú ideig nem is zavart, sőt még örültem is annak, hogy egyszerű és gyakori nevem anonimitást biztosított számomra, így a kevés „beavatott” személyen kívül eszébe sem jutott volna senkinek, hogy az ELTE TTK egy nem túl ambiciózus oktatóját összefüggésbe hozza azzal a vele azonos nevű személlyel, aki hivatalosan is sikeresnek nyilvánított bicajoskönyveket ír, vagy egy másikkal, aki regényeket és egyebeket fordít minden formális elismerés nélkül.

Az „illegalitásból” fokozatosan kilépve meglepetéssel tapasztaltam, hogy (némiképp Schrödinger macskájára emlékeztető módon) a kvantummechanika áldozata lettem. Egy Nagy Sándor feliratú dobozban tartózkodom, melyet ha a kísérletező felnyit, akkor vagy egy magkémikust talál benne, vagy egy ún. kerékpáros szakírót, vagy pedig egy műfordítót. No és persze olyan kísérletező is akadt már, aki az éjszakai ügyeletesre számítva – emberileg érthető módon – „Hülye!” felkiáltással rám csapta a fedelet.

Kevés olyan akad, aki hajlandó tudomásul venni, hogy a dobozban (legalább) hárman vannak. Arra is kicsi a hajlandóság, hogy hármuk teljesítményét összegezze. Amikor a Széchenyi Professzori Ösztöndíj pályázatot először írták ki, a szövegből arra gondoltam: eljött az én időm. És csakugyan: kicsi híja volt, hogy összteljesítményem alapján el nem nyertem az ösztöndíjat. Valószínű, hogy ha energiáimat vagy csak a TTK-n fejtem ki, vagy csak a Bölcsész Karon, vagy csak a Testnevelési Főiskolán, akkor nyerek is. Talán még akkor is nyerek, ha viszonylag szerény minőségű dolgot lapátolok össze, de egyetlen nagy rakás lesz szorgos lapátolásom eredménye, nem pedig három kisebb kupac. A veszélyt a pályázat kiírói is átérezhették, mert a második körben már kevésbé feleltem meg a magamfajtától eligazított feltételeknek, a harmadikban pedig még kevésbé. Így aztán többé nem is pályáztam.

De azért vannak kivételek is.

A jobb oldalon látható emlékérmet az OTDT-től (Országos Tudományos Diákköri Tanács) kaptam 2011. október 27-én. Miközben a Gólyavárban rendezett ünnepség előtt azon tűnődtem, hogy hová is kell ülnöm, Szendrő Péter, az OTDT elnöke barátságos házigazdaként odajött hozzám azzal, hogy biciklivel ugyan nem tud megkínálni, de székkel igen. Szendrő tanár úrral 1991-ben kerültem kapcsolatba, amikor a XX. OTDK Kémiai és Vegyipari Szekciójának konferenciáját szerveztem az ELTE-n. Jólesett, hogy nemcsak megismert (holott már az is nagy szó, mert a TDK-szervezésből 5 éve kiszálltam, és közben hosszú ősz szakállat eresztettem unalmamban), de emlékezett arra is, hogy annak idején kerékpárban is utaztam. (Kerékpáron még most is szoktam olykor.)

A másik példa a Wikipédia. Ebben szerepel egy Nagy Sándor nevű műfordító (jelen!), aki emellett bizonyíthatóan kémikus, egyetemi oktató, továbbá a bejegyzések szerint írt néhány bicajoskönyvet is.

Állj! Ki vagyok?

• Nagy Sándor, a Homo sapiens faj egyik példánya, ámbár voltak már olyanok, akik ezt kétségbe vonták. Az illetők, amennyire képes vagyok az ilyesmit megállapítani, szintén a Homo sapiens fajhoz tartoztak.
  
  
• Okleveles vegyész, majdnem-alkalmazott-matematikus, az ELTE oktatója. Közelebbről magkémikus, még közelebbről Mössbauer-spektroszkópus. Egészen közelről nem látom jól, mert ehhez már másik szemüveg kéne.
  
  
• Fordító: μ- és egyéb. Megbízások híján (melyeket ma már nem is keresek) és egyéb elfoglaltságok bővében nyugodtan mondhatom, hogy egykori, bár távolról sem néhai, amint azt az egyik fordításom újrakiadása kapcsán az artisjus (no, ez is jó firma!) megpróbálta elhitetni az illető kiadóval. Ennek ellenére legalább 1 olyan fordítóról/tolmácsról van bizonyságom, aki 2008-ban még mindig 1 kollégáját látta bennem .
  
  Hogy a fordításba hogyan keveredtem bele, az összetett kérdés. A személyes indítékokat félretéve, a „küldetési nyilatkozatom” két egyszerű célt deklarált (volna, ha írtam volna ilyent):
  (1) Jó színvonalú ismeretterjesztő műveket magyarítani az ifjabb korosztály számára.
  (2) Humoros, izgalmas, értékes és szórakoztató irodalmi műveket hozni el bármely korosztálynak arról az idegen nyelvterületről, amelyhez a legtöbbet konyítottam (angol).
  Ezeknek a céloknak az elvállalt munkák többsége megfelelt.
  
  A fordításról az ezredforduló előtti néhány évben szoktam le szép fokozatosan. Úgy kezdődött a dolog, hogy a kiadók unszolni kezdtek: legyek vállalkozó, mert úgy kevesebbe kerülök nekik. Úgy folytatódott, hogy nem akartam vállalkozó lenni, és nem is lettem az. Így aztán egyre kevesebb megbízást kaptam, és egyre kevésbé lehettem válogatós abban, hogy mit fordítok. A mélypontot egy kétszemélyes kiadó jelentette számomra. A kiadó balfele egy szépirodalmi műsort vezetett a tévében néhány hónapon át. Elég furcsa volt látni, ahogy a nagyérdemű előtt feltárta lelke mélységeit, miközben emlékeztem rá, hogy amikor átadtam neki azt a néhány kiváló könyvet, amelyet fordításra javasoltam (és amelyeket mind egy szálig elveszített), megjegyezte, hogy az emberek annál jobban megveszik a könyvet, minél szεbb. (Ahol ε: menyasszony, vízszintes három betű.) Nos, ez volt az ő „küldetési nyilatkozata”.
  
  Szinte hihetetlen, de kívülállóként volt azért néhány jó fogásom, mielőtt végleg kiszálltam volna ebből a mókáskerékből. Ezek közül a számomra három legfontosabbat magam ajánlottam kiadásra. Az alábbi listán az első kettő tartozik ebbe a trióba. A listaharmadik azon kevesek kedvence volt, akikhez a könyv egyáltalán eljutott, míg a negyediket Tótfalusi István ajánlotta nekem fordításra, amivel nagy örömöt szerzett, mert igen jól szórakoztam, miközben fordítottam. Sajnos, a sorozat, melyben megjelent volna, befuccsolt, de legalább lefordítottam. És persze volt még egy féltucat könyv, amellyel hiába házaltam a kiadóknál: egyik sem talált bennük fantáziát. Ezek egy része lefordítatlan maradt, de van olyan is, amelyiket az a szerkesztő fordított le, aki elutasított. Akkor most lássuk a válogatást:

  Roald Dahl: Szofi és a HABÓ. Minthogy a Móra által 1990-ben kiadott meseregény már rég eltűnt a könyvesboltokból, abban a hitben bocsátom most a fordítás eredeti kéziratát honlapom olvasói rendelkezésére, hogy sem az időközben elhunyt szerző örököseinek, sem másnak nem okozok anyagi veszteséget vele. (Az Animus Kiadó ugyan 2004-ben megkeresett, hogy egy sorozat keretében ki szeretnék adni a könyvet, de 2010 elején azt felelték érdeklődésemre, hogy egyelőre nem aktuális.) A formális szabálytalanság fejében viszont a magam részéről ezennel kijelentem, hogy nem számítok fel tiszteletdíjat a könyv reklámozásáért. A hasznom persze így is megvan:

  Elég rendszeresen kapok köszönő e-maileket olyanoktól, akik örömmel fedezték fel, hogy a fordításomat – egykori önmaguk vagy mostani gyermekeik kedves olvasmányát – felkalózkodtam a netre. Ez, bevallom, nagyon jólesik. Mint ahogy jólesett olvasni egy háromgyerekes anyuka könyvismertetőjét is, aki Kata néven jegyzi blogját . (Ezen az sem változtat, hogy miután írtam neki egy üzenetet, válaszából kiderült, hogy ismerjük egymást: Gherdán Kata geológus az illető anyuka :-)

  Talán azt a szülőt nem ismerem személyesen, aki Sajtkukac néven jegyezte írását a könyv magyarításáról, bár a szövegből azt sejtem, hogy járt már a honlapomon. Tetszik az írás címe: Konyhasónapló. Úgy veszem észre, egy rugóra jár az agyunk. (Akárcsak Poszmik Gyuriéval, aki a könyvet nyomban átkeresztelte Hofi és a szabó-nak :-)

  A könyv eredetije (The BFG) Angliában még mindig nagyon népszerű. A Pagony által hivatkozott 2010-es Telegraph-cikk szerint dobogós helyen van a 20 legkedveltebb esti mese között. Wesselényi Andrea egyik lapján olvasom, hogy 1995-ben 97. volt az angliai Top 100-ban.

  1996-ban mutatta be a Budapest Bábszínház a Roald Dahl: Szofi és a HABÓ című bábjátékot , mely az én regényfordításom alapján készült. (Az erkölcsin kívül némi anyagi hasznom is volt a dologból, ti. családostul meghívtak minket a bemutatóra, utána pedig még jól be is büféztettek minket.) A darabot 2006-2007-ben a Harlekin Bábszínház játszotta.

  Másik kedvenc regényfordításom Douglas Adams: Vendéglő a világ végén, mely a híres (immár ötkötetes) Galaxis útikalauz stopposoknak „trilógia” második részeként jelent meg. Egyik barátom hívta fel rá a figyelmemet, hogy valaki felrakta a fordításomat az internetre is az eredeti angol szöveggel és a többi Adams-könyvvel együtt. Időközben a weblap eltűnt, talán az illető orrára koppintott valaki. Nem én voltam!

  2005-ben örömmel olvastam a Neten, hogy a Galaxis útikalauz stopposoknak felkerült a Nagy Könyv 100-as listájára. Azzal hitegetem magam, hogy az olvasók a „trilógia” egészére gondoltak a szavazáskor, mert így én is osztozhatom egy picit a könyv sikerében Molnár István szaktársammal .

  Megjegyzem, a Galaxis-magyarítások még azelőtt készültek, hogy a Bábel-(fül)hal(lgatós) fordítás pofonegyszerű módszere – mely eredetileg szintén Douglas Adams invenciója – futótűzként terjedni nem kezdett az AltaVista jóvoltából a virtuális univerzum általunk ismert részében. Hadd tegyem hozzá, hogy a Bábel-hal magyarul is értő mutánsa még 2006 elején sem bukkant fel a Föld nevű bolygón. Viszont a 2009-es Google olyanokat tud, hogy na! Sokat nevetek is rajta.

  2009-ben vettem észre, hogy a Wikipédiára is feltett valaki egy oldalt a könyvről . Az oldal szerzője idézi a könyv mottóját is, mely többeknek tetszett, akikkel erről beszéltem. A „többekhez” tartozom én is. (Mit titkoljam: olykor magammal is szóba elegyedek, és ilyenkor gyakori témánk a vvv.hu, ahogy egymás közt a könyv magyarítására hivatkozunk.) Szerepel néhány idézet belőle a Wikidézetben is. Csak azt sajnálom, hogy kimaradt a „Hatszor kilenc. Negyvenkettő.”

  Igen jó a maga nemében John Brosnan trilógiája is, melynek első kötetét – Sky Lords: Harc az égi urak ellen – feleségemmel közösen fordítottuk le. (Érdekes, hogy közvetlen ismerőseim körében ennek a könyvnek volt a legnagyobb sikere mindazok közül, amelyek fordításában részt vállaltam.) Sajnos, a többi kötet (tudomásom szerint) sehol sem jelent meg, holott amit Brosnan a  klónozásról 1988-ban megrémálmodott, az ma már igencsak valósággá kezd válni.

  Feleségem 2009-ben, üres óráiban (ti. munkanélküli, ill. álláskereső volt szegény), bepötyögte ugyan a rég elfogyott első kötet fordítását a komputerbe, de még nem döntött arról, hogy mit kezdjen vele. Lehet, hogy a végén ezt is felteszem a webre, mert már többen érdeklődtek utána. Ebből az is sejthető, hogy ezek az érdeklődők nem könyvkiadók képviselői voltak. (Jelentem, a mai napon, azaz 2011. szeptember 17-én ez megtörtént, tehát a fordításunk kéziratát feltettem a webhelyemre. Remélem, lesz aki még mindig érdekesnek találja majd.)

  2010 elején véletlenül találtam a könyvről egy blogot , amelyet akár én is írhattam volna, annyira egyezett a „szivar”-ral a benyomásunk.

  Egy másik fordításom Tim Webb és Sarah Brewer: Blöffölni pedig tudni kell – Szex címen jelent volna meg a Móránál 1995/96 fordulóján. Sajnos a Móra – miután engem becsülettel kifizetett – mégiscsak elállt a kiadástól, mert a “Blöffölni pedig tudni kell” sorozat előző köteteivel nem aratott átütő sikert. Többek között azért is tettem fel fordításomat a Netre még az előző évezredben, hogy előmozdítsam a könyv magyar kiadatását. Egy időben a Magyar Elektronikus Könyvtár is tett ide egy linket, de végül is nem akadt könyvkiadó a fel@ozott horgomra.

  Úgy látszik, a hölgyek ügyesebben bánnak a @cal, mert 2005 derekán felfedeztem az egyik könyvesboltban a Borovszky Éva által fordított „Sarah Brewer & Tim Webber: Tiszta őrület! A szex” c. kötetet, melyet 2004-ben jelentetett meg a Pannonica Kiadó. Nos, az első néhány lapot átfutva azonnal láttam, hogy ugyanarról a műről van szó, továbbá az is világos lett számomra, hogy az enyémtől független fordítói erőlködés eredményét tartom a kezemben.

  Bevallom, éreztem némi csalódást, hogy a lehetőséget elpecázták előlem. Mindazonáltal most már fent hagyom a magam művét a Neten (elvégre én voltam itt előbb!), s az Olvasóra bízom annak eldöntését, melyik fordítás inkább a kedvére való. Az enyémnek egy előnye mindenképpen van, ti. ingyen kapható. Ráadásul regisztrálni sem kell ahhoz, hogy a látogatóm a fordításhoz jusson, mint több olyan helyen, ahová megkérdezésem nélkül feltették a fordításomat. Remélem, legalább belépti díjat nem szednek érte!

  Hogy Tim családneve Webb-e, ahogy én írtam, vagy Webber, ahogy a Pannonica (jobban) tudja, már sajnos nem tudom ellenőrizni, mert az eredeti a Móránál maradt. Lehet, persze, hogy mindkettőnknek igaza van, és a névváltozás az írói fejlődés új állomását igyekszik kifejezni. Ez esetben arra tippelek, hogy a következő kiadásban már a Tim Webbst (esetleg a Tim Gösser vagy a Tim ZewaSofties^♥) nevet fogjuk olvashatni.

• Elektronikus ismeretterjesztő
  A honlapomon látható néhány nagyobbacska (kb. 100×100 pixeles) rolloveres ikon. Ezeket olyan természettudományos oldalakhoz linkeltem, amelyeket vagy én készítettem, vagy amelyekhez szorosabb közöm van.

  Legkedvesebb számomra a Nukleáris Glosszárium, melynek (és a hozzá kapcsolódó számos támogató oldalnak) felépítésével ez a fajta lázas (úgyszólván beteges) tevékenységem 2008 vége táján elkezdődött. Aztán jött az Asimov Téka és a többi. Bizonyos értelemben az Asimovval tértem vissza a fordításhoz is. Ez eleinte különböző Flash és Java szimulációk magyarítását jelentette, míg fel nem fedeztem magamnak a PhET-et.

  2010 és 2011 fordulóján a Colorado University egész PhET webhelyét lefordítottam 60-70 fizikai és egyéb szimulációval együtt, amit a nevem feltüntetésével honoráltak, mely az összes magyarított lap alján ott díszeleg. Sőt: blogjukban is nyilvános köszönetet mondtak nekem. Ezzel tulajdonképpen fordítói pályafutásom csúcsára érkeztem, mert ez volt az egyetlen nyilvános elismerés, amit ilyesmiért kaptam. Na jó, a köszönet tulajdonképpen nem is ezért volt, hiszen a webhelyet több nyelvre is lefordították mások, hanem azért, mert sok hibát kiszúrtam a szimulációikban, amiért hálásak voltak. (A legbüszkébb arra vagyok, hogy az egyik kiváló szimulációjuk furcsa működését tulajdonképpen én magyaráztam meg nekik fizikai és matematikai alapon, minthogy a szimuláció készítője már rég megvált a PhET csapatától.) Szeretném azt hinni, hogy kétségtelen kiválóságukon kívül a kérésükre írt ajánlásomnak is volt egy parányi szerepe abban, hogy a 2011-es The Tech Awards díjat elnyerték. Talán maguk is így gondolták, máskülönben mért pont az én referenciámra tettek volna linket a három közül a jó hírt bejelentő lap elejére.

  Nem kifejezetten természettudományos imeretekről van ugyan szó, hanem általában véve terjesztésre érdemes gondolatokról, de beleillik a profilomba. 2012 októberétől időről időre magyarítok a TED részére egy-egy olyan videót, amelyet valami miatt különösen érdekesnek találok. Lassacskán itt is alakulgat egy kisebb kupac, amely miatt nincs okom szégyenkezni. (Lásd ezt az oldalt a kínálattal. Ez közülük a legyes-legjobb :) Készítgetek egy válogatást is, melyben TED és TEDx videók vannak linkekkel és olykor kritikai megjegyzésekkel kiegészítve.
  

• Úgynevezett kerékpáros szakíró, mint a jobbra látható Igali Svetozár, csak én még élek.
  Ami a könyveink ritkaságát illeti: az övé (amelyből a mellékelt képet kifényképeztettem vagy 25 éve) már nincs meg az Egyetemi Könyvtárban. Az én biciklis könyveim nem is voltak meg nekik.

  Egy időben elektronikus oldalakat is fenntartottam a bicajos témában, de aztán nem volt időm foglakozni velük. Mostanában ébresztett rá valaki, hogy még mindig megvannak ezek a lapok a – feleségem által zűrzavarosnak mondott – webhelyem valamelyik félreeső zugában. Az illető ugyanis (korrekt módon hivatkozva rám) rekonstruálta a Kerékpár szívhangjai c. részt egy weboldalon. Nem tudom kicsoda ő, de megköszönöm neki, hogy új életre keltette a diagnosztikát. Mi tagadás: a bevezető sorait is jól esett olvasni. Ezen felbuzdulva, a biciklis témájú könyveimnek szentelt régi oldalra feltettem az egykor népszerű Bicajoskönyvem két pdf változatát is (melyek eredetijét a ma már elhagyatottnak tűnő http://alleycat.hu helyről töltöttem le egyszer). Ha másra nem, arra jó, hogy a fiatalok lássák: már 1986-ban is bicikliztek az emberek (sőt, már 1886-ban is). Nem olyan sokan, mint most, de azért akadtak páran.

  Újabban (2013 nyarától fogva) Google térképes bicikliútvonalakat kezdtem el készíteni azoknak, akik az ilyesmit értékelik. A fő oldalon egyelőre csak két útvonal linkje található, de lesz még több is.
  

• Öt lány büszke édesapja (Ágnes 1978, Diána 1983, Anna 1989, Zsuzsa 1991, Éva 1994).
  
  
• Lelkes amatőr kertész – amennyiben a bokrok és a fák folytonos átültetése, valamint a mázsányi kövek hengergetése nemcsak e sorok íróját (és olykor a műveletekbe bevont sógorát), de a kertészkedés fogalmát is kimeríti. Megjegyzem: a fordítástól ezen a területen élesen elhatárolódom. Ugyanúgy a kapálástól is. Ami annak a jele, hogy e téren is kezdek már a dolgok virtuális oldala felé eltolódni. Ezt az oldalt nevezem én az adott esetben – némi eufémizmussal – kreatív kertészkedésnek.
  
  
• Satöbbi

Ki nem vagyok?

• Az a bizonyos hadvezér – ami azt illeti, még katona sem voltam
  
  
• Az MSZP (továbbá bármely más párt) egyik fontos embere
  
  
• A Himalája megmászója
  
  
• Satöbbi, satöbbi

Jegyzetek

^♥Azt mondják, nem szabad egy viccet megmagyarázni. Másrészt meg azt is mondják: azért vannak a szabályok, hogy áthágjuk őket. Természetesen nem a frappáns „Gut, besser, Gösser” szlogen nyelvi hátterét akarom megvilágítani azok előtt, akik nem tanultak németül. Nem is a klónozással gyártott „Soft, softer, ZewaSofties”-t akarom elemezni, amely – valljuk be – már jóval kevésbé ütős. Volt azonban az utóbbinak egy magyarított változata is; hónapokon át ment a tévében. Azok kedvéért idézem, akik a reklámszünetben gyorsan ki szoktak szaladni a fürdőszobába. Így hangzott: „Puha, puhább, ZewaSofties”. Most, ahogy ezt írom, felötlik bennem, hogy talán az én TANÚLJTINO^® Fordítóiskolámban végzett az elkövető. No, ennek utánanézek. Már kötöttem is egy csomót az e heti papírzsepimre. Talán megvan még valahol az 1996-ban diplomázottak mappája a Nyúz szerkesztőségében...

The script of the hover-over popup (tooltip) that shows up here is from Dynamic Drive.
It is most probably based on a script from JavaScript Kit.

Vissza Nagy Sándor honlapjára.