Csak így Hogyan tovább TTK?

avagy: egyetemi oktatás felső fokon

(Megjelent a Tétékás Nyúz 1996. február 21-i számában)

Bevezető

Lassan kezdünk felocsúdni abból a szép (ám sajna csalóka) álomból, amelyik arról szól, hogy csak azért, mert mi vagyunk az ELTE TTK-ja, bérelt helyünk van a nap alatt. A fizikusok, informatikusok, biológusok stb. mocorgásából úgy érzem, hogy az alábbi gondolatok alighanem mások fejében is megfogantak már. Előre elnézést kérek hát mindazoktól, akik a magukénak érzik az ötletet, s remélem, segítségemre lesznek abban, hogy ez a cikk egyfajta brain storming-ot (agymenést?) indítson el a Nyúz hasábjain.

Először is lássuk azokat az alapfeltételeket, amelyek koncepcióm megvalósulásához szükségesek:

  • áttérés egy igazi kreditrendszerre (ez nem elsősorban az egyetemek közötti átjárást, hanem a TTK-n és - remélhetőleg - magán az ELTE-n belüli szabad mozgást biztosítaná a hallgatóknak);
  • valamilyen bizonyítvánnyal járó és ezért a hallgatók számára is elfogadható búcsúzási lehetőség azoktól a diákoktól, akik nem igazán bírják nálunk a gyűrődést (vagy más okból szeretnének előbb kiszállni), de szorgalmasak és alapvetően a szürkeállományuk is megvan; ez az a bizonyos többlépcsős oktatás, amelyet évek óta oly hűségesen szolgálunk ajkainkkal (lásd a lip service címszót a jobb angol szótárakban).
  • A koncepció

    A félreértések elkerülése végett szeretném leszögezni, hogy a következők kizárólag a legfelső lépcsőfok jövőjét érintik.

    Az általam elképzelt túlélési stratégia abból indul ki, hogy az elkövetkező években egyre inkább piacorientált társadalomban fogunk élni. Nyilvánvaló, hogy továbbra is a szolgáltatói szférában kell biztosítani hagyományos helyünket.

    Következetes stratégiát csak úgy lehet kialakítani, ha határozott képet alkotunk arról a fogyasztói rétegről, amelynek igényeit ki akarjuk elégíteni. Világos továbbá, hogy teljesen új piac megszerzése helyett célszerű annak a piacnak a megőrzésére és bővítésére törekedni, amelyet eleink igyekezete, kedvező földrajzi elhelyezkedésünk és diákjaink hagyományos kiválósága eddig különösebb megfontolások nélkül is garantált számunkra.

    Ahogy én látom, a mi jelenlegi és jövőbeni kuncsaftjaink főleg azok közül a szülők közül kerülnek ki, akik ilyesféle tanácsot adnak pályaválasztás előtt álló gyermeküknek:

    - Jó, nem érdekel az üzlet. Orvos se akarsz lenni, és ügyvéd se, pedig jó eszed van. Márpedig a mai világban diploma nélkül nem jutsz semmire! A matekot/kémiát/fizikát/biológiát mindig is szeretted, én azt mondom, iratkozz be a TTK-ra. Ha közben meggondolod magad, és nem akarsz biológus/fizikus/matematikus/vegyész/tanár lenni, még mindig elhelyezkedhetsz az üzleti életben/a tévénél/egy kiadónál vagy lehet belőled akár miniszter/államtitkár is. Egy ELTE-s diplomának mindig meglesz az értéke!

    A fentiekből két fontos tanulságot lehet leszűrni:

    (1) A TTK-ra jelenleg is sok olyan hallgató jelentkezik, aki nem tökélte még el magát - vagy nem érett meg igazán - a specializálódásra. Az ilyen - természettudományok felé vonzódó - "generalisták" jelenlegi gyűjtőhelyei elsősorban a tanári szakok. Nem látom be, mért ne ajánlhatnánk fel ezek számára a bevezetendő kreditrendszer alapján a speciális (vegyész, fizikus, biológus, matematikus, tanári) diplomák mellett mondjuk egy természettudományi diploma megszerzésének lehetőségét is. Ez a lépés mindenképpen előnyt biztosítana számunkra a többi budapesti egyetemmel szemben, ahol csak specialistákat képeznek. Minden bizonnyal sok szülő örülne annak, hogy anélkül tudhatja gyermekét egy jó egyetem falain belül, hogy későn érő csemetéjének elhamarkodottan kellene döntenie a saját jövője felől.

    (2) Mai fogyasztóink bíznak az ELTE-s diploma értékében. Nem engedhetjük meg tehát magunknak, hogy ebben a hitükben megrendüljenek. Ügyfeleink maguk várják el tőlünk a színvonalas oktatást. Gondoljunk arra, mi magunk miért jelentkeztünk annak idején az ELTE-re (Mert könnyebb volt bekerülni? - Nem!), és mért tartunk ki még mindig mellette (Mert jól fizető biztos állásunk van? - Nem!). Nyilvánvalóan azért vagyunk itt, mert hittünk és még ma is hiszünk abban, hogy az ELTE polgárának lenni önmagában is privilégium. Ez a helyzet nyomban megszűnik, mihelyt kizárólag az olcsó tömegtermelésre összpontosítunk.

    Első pillantásra az (1) követelmény ellentmondani látszik a másiknak, holott épp támogatja azt. Az alapfeltételként említett háromlépcsős oktatás ugyanis segít abban, hogy a "nem igazán egyetemre valók" kb. a harmadik év után fájdalommentes búcsút vegyenek a Kartól. Azt hiszem, nyugodtan bízhatunk abban, hogy a maradék jó képességű lesz, s csupán a tekintetben lesz különbség köztük, hogy szívük szerint specialisták vagy generalisták kívánnak-e lenni. Márpedig ha nem akarunk mindenáron specialistákat faragni az amúgy tehetséges generalistákból, még a jelenlegihez képest is növelni tudjuk a specialistaképzés színvonalát. (Arról nem is beszélve, hogy egy generalista képzése kevesebbe kerül, mint mondjuk egy vegyészé vagy egy biológusé.)

    Felmerült az az ellenvetés, hogy egyes generalisták túlságosan szétaprózzák majd magukat, s minthogy mindenfélébe belekapnak, semmiről sem alakul ki használható áttekintésük. Erre két válaszom van: (1) nem valószínű, hogy egy épeszű felnőtt ember szántszándékkal el akarná pocsékolni a képzésére szánt idejét; (2) meghatározott számú (egyébként akármilyen) szigorlat teljesítését előírva könnyedén arra szoríthatjuk őket, hogy néhány területet mélyebben megismerjenek.

    Fel kell készülnünk arra is, hogy sok generalistában menet közben támad fel az igény bizonyos specializálódásra. Ha ez a hagyományos TTK-diszciplinák irányába mutat, akkor nincs mit beszélni róla: készen állunk rá. Valószínűbb azonban, hogy az igény eladhatóbb készségek megszerzésére irányul majd. Nem lehet véletlen például, hogy annyi tehetséges "újságíró" nyüzsög a Nyúz körül, továbbá az sem, mennyi "született menedzser" keres magának mozgásteret a HÖK-ön belül. Azt hiszem, a Karnak feltétlenül meg kell szerveznie olyan tárgyak oktatását, amelyeknek célja az ilyen jellegű készségek fejlesztése. Olyasmire gondolok, amit egy amerikai Business Schoolban okítanak a kommunikációs készség javítása, az emberekkel való bánásmód és általában az üzleti életben való boldogulás terén. Ha ez nem megy önerőből, és a többi kar sem tud segíteni, akkor - legalábbis időlegesen - más felsőoktatási intézménnyel közösen (pl. a Közgáz bevonásával) vagy külső tanárok megbízásával kellene elindulni ezen a "menedzser" vonalon. Akárhogy is: nem szabad megengedünk, hogy ezt a lehetőséget elszalasszuk - vagy esetleg két év múlva vegyük fontolóra az ügyet, amikor Debrecenben vagy Szegeden már rég működik a dolog.

    Végül egy szót a diplomáról. A diploma három fontos információelemet tartalmazna:

    (1) Az ELTE állította ki. Remélem, ez a cimke a jövőben is felér egy KÁF-emblémával (ha ugyan van még ilyen).

    (2) A diploma elnevezése: vegyész, fizikus, kém-fiz. tanári, meg bármi, amiben fantáziát látunk és amelynek érdekében bemutatjuk mindazt a kötelező gyakorlatot (a dupla Lutzot is beleértve), ami ahhoz kell, hogy akkreditálják, plusz természettudományi. A természettudományi cimke azért jó, mert nem kell előre kitalálni és akkreditáltatni olyan szakokat, amikre esetleg sohase gondolnánk (holott így menet közben automatikusan kiderülne, hogy van irántuk igény, és suba alatt de facto megcsinálhatnánk az egészet), vagy olyan szakokat, amiket meghirdetünk ugyan, de a kutya se jelentkezik rájuk.

    (3) Minthogy a természettudományi cimke önmagában túl általános, szükség van annak megadására is, hogy az illető milyen területen készítette el a diplomamunkáját (nemcsak a természettudományi diploma esetében gondolok erre, hanem bármely más diplománál is). El tudok képzelni pl. olyan diákot, aki kémiát és programozást tanult (egyikből se szerzett annyi kreditet, hogy vegyésznek vagy informatikusnak minősítené az illető tanszékcsoport tantervi bizottsága vagy tanszékcsoporti tanácsa - mert mondanom se kell, hogy ennek megítélése nem a dékánhelyettesre tartozna, hanem a tanszékcsoportra), a diplomamunkáját pedig, mondjuk, Riedel Miklósnál vagy Megyesi Lászlónál készítette el. Így természettudományi diplomájába (melynek odaítélése viszont egyértelműen dékánhelyettesi felelősség volna) ilyesféle kiegészítő bejegyzés kerülhetne: Diplomamunka: fizikai-kémiai méréskiértékelő program kifejlesztése vagy ismeretterjesztő oktatófilm készítése. Az első verzióban esetleg szóba jöhetne doktoranduszként akár a Kémia Doktori Iskolában is, a másodikban talán épp ő vehette volna át a stafétabotot Kudlik Júliától dr. Juhász Árpád helyett.

    Megköszönöm

    a KTCS Tantervi Bizottságának, a Magkémiai Tanszék közösségének és a KTCS Tanácsának (továbbá Hajninak), hogy figyelmükre méltattak, s javaslataikkal, ellenvetéseikkel és nem utolsósorban bátorításukkal segítették a fenti koncepció megfoganását és körvonalazódását.

    Nagy Sándor
    generalista és Mössbauer-spektroszkópus
    Magkémiai Tanszék
    nagys@para.chem.elte.hu


    (háromlépcsős oktatás) - Kapovits István elképzelése szerint pl. a vegyészeknél ez így nézne ki:
    1. lépcső: egyetemi vegyésztechnikus. Ezt a diploma formájú útilaput kb. a harmadik év után lehetne megszerezni a kreditek alapján.
    2. lépcső: vegyész. Kreditek és szigorlatok alapján kapható cím kb. a negyedik év után.
    3. lépcső: okleveles vegyész. Kreditek, szigorlatok, diplomamunka és védés alapján kapható, mint most.

    (természettudományi diploma) - Azok számára, akik idegenkednek a természettudományi diploma eszméjétől, megjegyzem, tájékozottabb kollégáim - Vértes Attila és Keszei Ernő - értésemre hozták, hogy az ötlet nem egészen új. Olyannyira nem, hogy a Pázmányon volt is ilyesmi: ilyen kötetlen rendszerben tanultak a szabad bölcsészek. Tehát még hagyományokra is hivatkozhatunk akkor, amikor mindannyiunk érdekében szélesebbre tárjuk a kapukat. Ami pedig az elnevezést illeti - ahogy Kuzmann Ernő kollégám emlékeztetett rá - nem hangozhat túl idegenül, hiszen nem olyan régen még természettudományi doktorokat avatott a rektor, nem pedig a fizika vagy a kémia PhD-seit


    Vissza Nagy Sándor honlapjára.