Már régen eszembe jutott, hogy nyitok egy ilyen lapot. Főleg magamnak, mert gyakran felrémlik bennem valami, ami tetszett, de vagy azt felejtem el, hogy kitől van; vagy azt, hogy miben olvastam; vagy azt, hogy hol van, amiben olvastam; de leginkább azt, hogy hogyan is volt pontosan az, ami tetszett. Tegnap este (081209) épp aludni indultam, amikor a legrendetlenebb könyvespolcunk mellett elhaladva felötlött bennem egy gondolat: "Mi lenne, ha most szépen benyúlnék a könyvek közé, és egyből a Hómarit húznám ki a sok közül?" És hogy, hogy nem, a második véletlen próbálkozásra sikerült előkapnom a hónapok óta mindenfelé keresett kedves kis könyvemet. Ezt a véletlent a sors célzott üzenetének tekintve kezdtem el ennek az egyvelegnek az összeállítását.
Mikorton a völgyben megmögül a köd,
s a hó, a hótiszta hó a lepel,
és lepellőben, cuhapuhában
cammog-bummog a Tél:
akkor bú elő HÓMARI.Ki ő, mi ő?
Nem tudja senki se,
A cinkosa:
a cinke se!Hunnan a csendbül jő elő?
ez az el- s felillanó
tündér-ünő
vagy pille-nő?
Tényleg nem tudja senki se,
a cinkosa, a cinke se!Fátyolba pátyolja termetét a szél,
áthullik rajt a hópihe.
Szöszmöthaján fénykoszorú.
Szöszmöthaján fényköszörű.
Talántán ő:
a völgyi tölgy hölgy?
Hühüm, hühüm...Egyszer, mikor még kicsik voltatok,
Hómari bejött az ablakon.
Pedig az ablak csukva volt.
A falióra kilencet ütött.Hühüm, hühüm...
Sütött a Hold.
A Hold sütött.
S Hómari bejött az ablakon.Hómari mondta: éhes vagyok.
Mit ennél, tündér? Zsíros kenyeret?
De már - képzeld - a zsír is elfogyott,
kenyerünk se volt? nem is tudom...
Akkor Zsuzsinak eszébe jutott,
hogy mire jó a Hold!
Zsuzsinak mindig nagy esze volt.Sebtiben gyúrtunk kilenc süteményt,
és betettük a tepsibe
- a tepsifüles tepsibe -,
felszóltunk a Holdnak: Süss ide!
A Hold pediglen, a jó öreg,
megfeszítette minden sugarát
és úgy sütött, mint addig még soha.Így aztán meg is sült a sok sütemény.
Hómari hét-nyolcat bepakolt,
meg se látszott tünékeny termetén,
a sok finom sütemény
(vannak ilyen csodák!)...
Mi meg megettük, ami maradt.Ő megköszönte illedelmesen
a pazar lakomát,
megbillentette csöpp fejét,
fénykoszorúba font szöszmöthaját,
meglibbentette fátyolát,
s elillant, ahogy jött, az ablakon át,
eltűnt az üvegen, az üvegeken át,
miközben künn az éjben,
a fekete éjben
megint kavargott,
táncolt,
tombolázott
szülőanyja, a hó,
a jó tiszta hó.Ki ő? Mi ő? Nem tudja senki se,
se én, se te, se mink, se tink,
se minkese, se tinkese,
a cinkosa: a cinke se,
a madzagvári Vince se...
a högymögötti pince se...Csak azt tudjuk
- de azt aztán holtbiztosan -
hogy:
Mikorton a völgyben megmögül a köd,
s a hó, a hótiszta hó a lepel,
és lepellőben, cuhapuhában
cammog-bummog a Tél:
akkor bú elő HÓMARI.MELLÉKDALOCSKA:
Találgatás, mit csinál Hómari nyáron?Talán a csücsökfelhőkön lakozik,
talán a Himaláján napozik,
talán a tükör mélyén ténfereg,
talán a kutyaólban hempereg,
talán a rádióban fütyörész,
talán a könyökcsőben csücsörész,
talán a krecmedliben bütyörész?Talán itt lappang valahol?
Talán az üstökömben vacakol?
Talán rágja a fülemet?
Pattogtatja a rímeket?Ki ő? Mi ő? Nem tudható.
Hiszen oly ritkán látható.
DE: a kontya,
ahogy bontja,
meg az a szép
homlokcsontja
szívreható,
kápráztató.
Így igaz!
Ámbár az ember
gyáva kukac hogyha nem mer
tenni egy próbát, hogy hátha
nem ragad át rá a nátha.
(Is.)
A humorista olyan ember,
Ki humort űz szakértelemmel,
Fején kalappal vagy anélkül,
Humorizál, míg belekékül,
Fején anélkül vagy kalappal
Humort bocsát ki éjjel-nappal,
Van ezer élce, adomája...
Jóságos ég, be ronda pálya!(a Thália Színház egyik lapjáról kölcsönzött részlet)
Életem során sokszor eszembe jutottak a fenti versrészlet egyes sorai, ha nem is tudtam őket visszaidézni szó szerint.
Például "fordító koromban", amikor is néhány évnyi fordítás után kellemetlen mellékhatást észleltem magamban: nem tudtam többé igazán élvezni az olvasást. Lépten-nyomon azon kaptam magam, hogy olvasás közben az agyam magyar szövegrészleteket fordít vissza angolra. Vagy azon, hogy apró stiláris hibákat javítgatok automatikusan.
Eszembe jutott akkor is, amikor a megöregedett és elfásult Tímár Györggyel készített interjút néztem a tévében.
Szívszorító volt.
Vissza Nagy Sándor honlapjára.