Nagy Sándor: Biciklitúrák & -útvonalak
Törökbálint környékén – Google-térképpel Nagy Sándor honlapjára Nagy Sándor bicajos oldalára!

Ezt az oldalt arra szántam, hogy az 1996 körül (könyvben, ill. az interneten) publikált túraajánlataim egy részét felfrissítsem, és korszerű formában – Google térképen – tálaljam. Idővel talán sort kerítek arra is, hogy néhány régi túrám útvonalát rekonstruáljam Google térképek segítségével. Mindenesetre az indíttatást Kelle Virágnak köszönhetem, aki megkért arra, hogy javasoljak néhány túraútvonalat a Kerekdomb Egyesület keretében szervezett csoportos kirándulásokhoz. Az első két útvonal pl. éppen ilyen.

  • Ha már a saját könyveimet megemlítettem, hadd ajánljam a látogató figyelmébe Pej Kálmán könyvének (A kerékpározás útjai) leörvidített változatát, melyet a szerző pdf-ben bocsátott a rendelkezésemre ebből a célból. (A teljes könyv ezen a linken található pdf-ben, és erről a linkről html-ben is elérhető egy újabb kattintással.) Kálmán volt az a tervező, aki többek között rengeteg jó ötlettel járult hozzá a törökbálinti bicikliútvonal-hálózat 2013-ban elindult fejlesztéséhez.
  • És itt van Hazai György kerékpáros szakedző előadásának HTML5 prezentációja is, mely a Törökbálint Sportközpontban tartott kerékpáros konferencián hangzott el 2013. december 8-án.
  • Feleségem hívta fel a figyelmemet Varga Illés képes útvonalleírására Eurovelo 6: Budapest - Érd címmel. Régebben magam bejártam néhányszor ennek az útvonalnak az ősét az ELTE lágymányosi campuszától egészen az érdi minaretig (és aztán persze tovább Törökbálintra). Úgy látom, nálam fiatalabbak is hajlamosak a zsörtölődésre, ha a biciklizés feltételeiről van szó.

Megjegyzés azoknak, akik hasonló térkép készítésébe fognak. Ha telezsúfolja a My Maps térképet mindenféle információval, mint és a 2. túráét, akkor előbb-utóbb két oldalra törik a térképe, ami ellen nincs mit tenni. Illetve, azt javaslom, látogassa meg a GMaps TIPS bizonyos oldalait, pl. ezt, hogy lássa, létezik-e mégis olyan kompromisszum, amelyik megfelel Önnek. Sajnos az Új Google Maps térképszerkesztőjében gyakorlatilag semmi extra információt nem lehet (egyelőre?) megjeleníteni, ezért maradtam a réginél. Pedig a rétegek bevezetése lehetőséget adna az alternatív útvonalak jól áttekinthető megadására.

A Google térképeken használt gyakoribb ikonok jelentése

kék vonalpiros vonal útszakaszok (a színkód túránként változó)   figyelmeztetés figyelmeztető megjegyzés
ivóvíz ivóvíz (nyomókút, ivókút stb)   élővíz Víz (élő)vízzel kapcsolatos kép/megjegyzés
fénykép fényképfelvétel az adott helyről   lovas lovastanya/lovak/lovas iskola
kerékpárüzlet kerékpárüzlet, ill. -műhely   busz busz(végállomás)
alaktrész szereléshez szükséges cuccok beszerzési lehetősége   vasút vasút (pl. biciklis átjáró vasút alatt)

Az elkészült túrák/útvonalak jegyzéke

A linkek a leírásokhoz visznek, ahol megadom Google térkép hivatkozását is.
  1. Törökbálint-Biatorbágy-Sóskút és vissza, opciókkal (2013.08.11.)
  2. Patakmenti biciklitúra a budafoki Duna-partra, opciókkal (2013.07.06.)

1. Törökbálint-Biatorbágy-Sóskút és vissza, opciókkal

Összefoglalás

CsúcstámadásA törökbálinti buszvégállomástól induló túra Biatorbágyra vezető szakasza magában foglalja a régi vasúti töltést, melyen behajló gyalogakácok, szederindák és hatalmas feketeüröm-bokrok fékezik a lendületet; kátyúk és olykor dagonyák teszik próbára az egyensúlyozó képességet.

A biatorbágyi szakasz jellemzően nem aszfaltút, de jól járható, és nem is meredek. Főútvonalon csak kb. 1 km-t megyünk a Peca-tóhoz vezető leágazásig. A Peca-tó utáni mérsékelten csalános erdei ösvényt a lovak elég szélesre taposták, így rövid ujjú ingben sem kell túl sok csípésre számítani.

A sóskúti rész kifejezetten szép, ill. érdekes. A Kőszikla-hegyre hátulról kapaszkodunk fel a Kálváriáig. Onnan biciklivel már könnyű és rövid út vezet a templomig (mely után kellemes cukrászda található, ahol a bicikliket is szemmel tarthatjuk), majd a Benta-patak mellett vivő országútig.

Kulturális központVisszafelé csaknem a viaduktig aszfalton haladunk. Innen több lehetőség van a körtúra bezárására.

Megjegyzés

Érdemes megnézni ezt a pdf dokumentumot, mely a biatorbágyiak turizmussal kapcsolatos, 2009-es elképzeléseit foglalja össze, beleértve a viadukt térségét. A 153 oldalas összefoglalóból kigyűjtöttem a viaduktot és a régi vasúti töltést leginkább érintő 6+1 oldalt (Kulturális Központ), és elétettem a teljes tanulmány tartalomjegyzékét. Az utóbbiban vastagítással és pirosítással jelzem a kiválasztott részt. Az egészet ez a 12 oldalas pdf tartalmazza.

Kérés

A Google térképen számos helyen jelzek problémát Törökbálint kerékpáros/gyalogos megközelítésével kapcsolatban. Ez minden olyan Törökbálintit kell, hogy érdekeljen, aki szívén viseli azt, hogy településünk gyalogolható, kerékpározható és egyáltalán: élhető város legyen. Arra kérek mindenkit, aki erre az oldalra téved, hogy nyissa meg a térképet, és kattintson rá legalább az ilyen ikonokra: figyelmeztetés. Olvassa el figyelmesen a problémát, és használja ki a visszajelzés lehetőségét a Google térképen. Csak pár perc az egész, és ha sok visszajelzés lesz, segíthet valamit. Az élhetőséggel kapcsolatban két magyarított TED előadást ajánlok látogatóim figyelmébe. Az egyik New York utcáinak gyalogos- és kerékpárosbaráttá tételéről szól, a másik a gyalogolható város mellett érvel.


2. Patakmenti biciklitúra a budafoki Duna-partra, opciókkal

Összefoglalás

A Hosszúréti-patak torkolata BudafokonA fő bicikliútvonal a Törökbálint térségéből induló Hosszúréti-árok, ill. -patak folyását követi egészen a patak budafoki torkolatáig. Mivel az ajánlott (kék), ill. az alternatív (zöld) útszakaszok a pataktól soha sincsenek túl messze, nincsenek meredek kapaszkodók és lejtők, viszont a földutak gyakoriak.

Az alternatív bicikliútvonal (piros) jellemzően műúton vezet, és a budai Duna-part albertfalvai részét veszi célba. Az útvonalnak az a szakasza, amely a Repülőtéri utat és az Egér utat összeköti, lovas magánterületen halad át. 2013.10.17-én megkerestem a Dóra lovastanya tulajdonosát, Zgyerka Dórát, aki hozzájárult ahhoz, hogy a kerékpárosok átmenjenek a területén.
gyerek biciklista Aki gyerekekkel biciklizik, mindenképpen vegye igénybe ezt a lehetőséget, mert biztonságosabb, mint a 7-es keresztezése. A kutyáktól nem kell félni, és ha bárki szólna (nem fog :), hivatkozzanak erre az oldalra.

A két fő útvonal között átkötéseket is bejelölök (narancs). Ezek legfontosabbjai a Duna-parton haladó kerékpárutak.

Budafokon bejelöltem két olyan szakaszt is (lila), melyeket egy gyaloghíddal összekötve vonzóbb útvonalat lehetne kialakítani. Egy elszalasztott törökbálinti lehetőséget szintén lilával jelöltem.

A kék vízhullámikonoknál élővíz, ill. az ilyen kék lufiknál Víz a patakokkal/erekkel kapcsolatos megjegyzésket és képeket helyeztem el.

Megjegyzés

A Kerekdomb Egyesület természetvédelmi területté kívánja nyílváníttatni a Hosszúréti-árok kezdeti szakaszát, melyet ezen a weboldalon Hosszúréti-patakként említ. (Én az „árok” megjelölést egy régi turistatérképről vettem, mely a Törökbálinti-tavat tápláló ágat jelöli „patak”-ként. Nem mintha az jobban tudná, de legalább egyértelmű, mikor, mire gondolok.) Az Egyesület feltett egy részletes tanulmányt is pdf-ben, mely a szakaszt tartalmazó Dulácska-völgyet elemzi.


Vissza Nagy Sándor honlapjára, ill. irány a Bicajos oldal.