Stabil (és primordiális) izotópok száma Z párossága szerint

A 0 (Z páros) és az 1 (Z páratlan) jelölésű görbék világos elülönülése jól mutatja, hogy a rendszám párossága előnyös a mag stabilitása szempontjából. Ez speciális megnyilvánulása egy általánosabb jelenségnek, amit úgy lehetne megfogalmazni, hogy az egyforma nukleonok – tehát külön a protonok (mint az adott esetben) és külön a neutronok – “szeretnek” párokat alkotni. Ezt a preferenciát fejezi ki a Weizsäcker-egyenlet párképzési tagja is.

A páratlan rendszám előnytelensége nemcsak abban nyilvánul meg, hogy az ilyen elemeknek kevesebb a (majdnem) stabil izotópja, hanem abban is, hogy a két “hiányzó láncszem” – tehát a Földön természetes körülmények között elő nem forduló radioaktív Tc és Pm – is páratlan rendszámú elem. Ugyanakkor a stabilitási kontinenstől kissé távolabb fekvő “csaknem stabil” páros rendszámú Th és U még mindig jelen van bolygónkon, holott a Nap-rendszer születése óta (amikor ezek az elemek a majdani Föld anyagába keveredtek) már négy és fél milliárd év telt el.

Érdemes megjegyezni, hogy a Bi, melyet többnyire a legnehezebb stabil elemnek neveznek, valójában nem abszolút stabil. Ezt 2003-ban bizonyították be róla: egyetlen természetes izotópja (a ²⁰⁹Bi) α-bomló, 1,9×10¹⁹ év felezési idővel . Ennek a bizmutizotópnak viszont a neutronszáma nemcsak hogy páros, de az N = 126 egyike a mágikus számoknak, ami magyarázatot ad az nuklid “gyakorlatilag stabil” voltára. (Ne feledjük, az Univerzum maga is csak kb. 1,4×10¹⁰ éves, márpedig a ²⁰⁹Bi több mint egymilliárdszor ennyi idő alatt feleződne egyetlenegyszer!)