John Brosnan: Sky Lords – Harc az Égi Urak ellen

Hungarian translation © Nagy Sándor & Szilágyi N. Erzsébet, 1993
Gulliver Könyvkiadó, Budapest, 1993

The Hungarian translation is based on the following edition. John Brosnan: The Sky Lords, Victor Gollancz Ltd. Copyright © 1988 by John Brosnan.

Ez a könyv egy trilógia bevezető kötete. A Gulliver valamiért elállt a folytatás kiadásától, pedig akinek kölcsön adtam a példányomat, az mind azt kérdezte tőlem, hogy mi van a következő kötettel. (Te jó ég, lehet, hogy túl soknak adtam kölcsön, és ezért nem fogyott?!) Úgy indul a regény, mint valami fantasy, de menet közben kiderül, hogy korántsem az. Többet nem árulok el belőle, illetve...

2011. szeptemberében közkívánatra (értsd: legalább két ismeretlen olvasó nyomásának engedve) megwebesítettem a fordítás egy nagyon picit visszaigazított változatát, mely így jobban megfelel az eredeti koncepciómnak. Ha valaki nem olvasta volna még a könyvet, de kíváncsi rá (vagy olvasta már, sőt szerette is, de lapokra esett szét az önmegsemmisítésre tervezett kedvenc nyomtatott példánya), most (újra) elolvashatja. Fent is hagyom a webhelyemen, hacsak a 2005-ben elhunyt szerző örökösei le nem szedetik velem. De talán nem tesznek ilyet, hiszen legalább ötször akkora a hasznuk az internetes változatból, mint nekem.
Megadom képlettel is, mert úgy a tudományos: 5 × 0 ≥ 0, ahol a 0 az én hasznomat jelenti mindkét helyen.
Ez fantasztikus! mondaná erre néhai Mikes György aritmetikai szakértő, a Ludas Matyi egykori humoristája. (Aki érti, mire célzok, az vagy M.Gy. rokona, vagy túl van az ötödik X-en.)

A webes verzióról

Aki esetleg úgy képzeli, hogy egy könyv fordítása (vagy akár írása) úgy megy, hogy a fordító (ill. a szerző) beviszi művét a kiadóba, ahol a szerkesztő kigyomlálja az esetleg (pontosítok: abszolút bizonyossággal) előforduló helyesírási/gépelési hibákat, az téved. A fordító/szerző majdnem mindig részesévé válik egy alkufolyamatnak, mely közte és a szerkesztő között zajlik. Az utóbbi kb. onnan indítja a licitet, hogy rámutat: mi a majdnem jó, és mi a csapnivaló a kéziratban. (Ha nem így volna, akkor a kéziratot valószínűleg késziratnak hívnák magyarul.) Nem volt ez másképp a Sky Lords esetében sem.

Noha általában egész jó alkusznak bizonyultam az ilyen alkalmak során, az adott esetben fájó pont maradt számomra, hogy a bölcsész végzettségű szerkesztőt okleveles vegyészként nem tudtam rávenni arra, hogy a három génmanipulált állatszereplő, mely a regény elején és végén jut néhány szóhoz, úgy beszéljen, ahogy én beszéltettem őket. Ezért a könyvben az állatok gyakran főnévi igenevet használnak a megfelelő ige helyett. Az állatok beszédét (csak néhány mondatról van szó) most, a magam szájíze szerint, olyan alakra hoztam, amilyen eredetileg lehetett. (Pontosan biztosan nem ilyen volt, hiszen az eredeti kézirat elkallódott az évek során, és én sohasem rendelkeztem akkora agykapacitással, mint Németh László, aki állítólag számos elveszett kéziratát emlékezetből vetette ismét papíra.) Nem vagyok nyelvész (vagy ami ahhoz kell, hogy szakértőleg nyilatkozzam ebben a kérdésben), de eléggé biztos vagyok abban, hogy a főnévi igeneves beszédmód (intelligenciától függetlenül) olyan személyre jellemző, aki felnőtt fejjel, egy rossz tanártól igyekezett elsajátítani a magyar nyelvet. S mivel a tanár a főnévi igenevet magoltatta be vele, a ragozásig meg nem jutottak el, szegény tanítvány úgy maradt. Aki élő beszédből tanul, annak a nyelvtanulása más irányban halad, és ha megreked valamilyen szinten, az a primitív beszéd másmilyen lesz. Én ilyen primitívebb, de általam természetesebbnek vélt magyar beszédre próbáltam leképezni az eredeti angol mondatokat.

Csak hogy ne kenjek mindent a szerkesztőre, bevallom: az állatok beszéltetésében egy saját fordítói hibámat is korrigáltam, ti. jobb akartam lenni az írónál, amit utólag már bánok. A regényben a szerző három állatnak adja meg a szót. Az elején egy hím párduc és egy nőstény csimpánz ugyanabban a fejezetben szólal meg. Főemlősi önérzetemet roppant sértette, hogy a párduc (bár kissé furcsa modorban beszélt), sokkal ékesszólóbb volt, mint közeli rokonunk, aki még génmanipuláció nélkül is 99%-ban egyezik velünk DNS-szinten. Írói következetlenségnek tartottam, hogy ugyanakkor a könyv vége felé színre lépő nőstény párduc feltűnően rosszul beszél. Ezért aztán egységesítettem a beszédüket. Most ezt (az eredetiből merítve ismét ihletet) visszacsináltam.

Mint említettem, a fordítói „szövegjavítást” ma már hibának tartom. Egy könyv ugyanis nemcsak egy sztorit mesél el, hanem árulkodik a szerzőről is. Lehet, hogy a párducok beszédstílusa közti különbség csakugyan a szerző következetlensége volt, ami abból eredt, hogy a regény végére érve elfelejtette, hogyan is beszéltette az elsőt, ami feledékenységre és/vagy hanyagságra vall. Ez persze valószínűtlen, hiszen neki is volt egy szerkesztője, akinek ezt észre kellett (volna) vennie. Akkor viszont más oka volt rá. Lehet, hogy hímsoviniszta volt, ki tudja. Ámbár akkor mért választott volna regénye főhőséül épp egy „amazont”? Mivel az ok az eredetiben sem világos, a kérdés a fordításban is nyitott maradhat. De a kérdőjelet a fordítónak nem szabad eltüntetnie.

Ha az Olvasó egyéb különbséget is talál a Gullivernél megjelent könyvhöz képest, az csak a véletlen műve lehet, mert máshoz nem akartam nyúlni.


Vissza Nagy Sándor honlapjára.