Vasból van, égig ér és csicsereg, mi az?
(Égigérő vascsicsergő.)

Vasból van, nem ér égig és nem csicsereg, mi az?
(Magyar gyártmányú égigérő vascsicsergő.)

Tudomány kontra művészet

(vegyészi csicser egy szobor kapcsán)

(Megjelent a Tétékás Nyúz 1995. szeptember 27-i számában)

Azon szerencsések közé tartozom, akik nemcsak fényképről ismerik a New York-i World Trade Center két hatalmas ikertornyát. Vagy tizenöt esztendeje, a lenyűgöző hasábok tövében eszméltem rá arra, hogy ezek a nagyranőtt spagettisdobozok nem is tornyok valójában. Épp ellenkezőleg, a toronyság antitézisét testesítik meg hetyke egyenletességükkel, amely mintha azt sugallná: - Lehetnénk kétszer ekkorák is, de inkább kettőt csináltak belőlünk! Ezzel szemben a klasszikus tornyok felfelé szűkülő kontúrjai hű kifejezői az ember reménytelen erőfeszítésének, amellyel a végtelen, a tökéletes és - konkrétan vagy szimbolikusan - az ég elérésére törekszik. Pontosan így van ez Szanyi Péter Torony című alkotásával is, amelynek erőlködéstől görbült ripacsos vascsövei nyitottságukban is kevés reményt hagynak arra, hogy ez az elérés valaha bekövetkezik. Erre és a mottóbeli viccre utalva mertem a KTCS épülete előtt álló szoborra ragasztani a felállítást követő napon a következő feliratot:

Égigérő vascsicsergő (made in Hungary by Péter Szanyi).

A feliratot ma már hiába keresné az Olvasó: pár nappal később suttyomban lehántottam az öntapadós csíkot, mert rá kellett jönnöm arra, hogy sokan anélkül is blöffnek vagy éretlen tréfálkozásnak fogják fel az alkotást. (Meg aztán, őszintén szólva, az is megfordult az agyamban, hogy ha a Föld nevű bolygóra rácsavaroznék egy réztáblát azzal a felirattal, hogy

Piros pöttyös labda,

akadnának olyanok, akik bele találnának fejelni.)

Pedig Szanyi Péter munkája nem blöff. Tudom, a modernség örvén sokan próbálnak átejteni minket, de a művészt ismervén állíthatom, hogy komolyan veszi amit csinál, és komolyan vesz minket. Saját magát már nem veszi annyira komolyan, különben nem mesélte volna el nekem egyik vidéken felállított hasonló művével kapcsolatban az illetékes dadogó éjjeliőr visszamondott műkritikáját:

- Há-há-há-hát, tetszik tudni, szo-szo-szobor ide, szobor oda, ká-ká-kár volt ennyi jó csövet így elba-ba-ba-pocsékolni!

Feltéve, hogy igazi műalkotásról van szó, mint ahogy állítom, hogy lehet az, hogy tudós kollégáim többsége ennyire egy véleményen van a (feltehetően nem egyetemi katedra mellől szalajtott) éjjeliőrrel? Ezt a kérdést szeretném most egy kicsit boncolgatni. Hogy hazai pályán maradjak, a boncolgatást a kémia területéről startolva fogom elkezdeni, a kérdezve rávezetés bevált módszerével.

Mért van az, hogy ha hozzám fordul egy fizikus egy kémiai problémával, akkor jó esélye van rá, hogy négy emelettel följebb fogom küldeni, mondván, hogy ez a szerves kémikusokra tartozik, én viszont magkémikus vagyok? Mért van az, hogy ha egy magkémiai problémával fordulnak hozzám, könnyen előadódhat, hogy Lévay Bélához vagy Süvegh Károlyhoz küldöm az illetőt mondván, hogy ők foglalkoznak pozitronannihilációval, én Mössbauer-spektroszkópus vagyok? Mért van az, hogy egy Mössbauer-spektroszkópiás eredményeket taglaló cikket olykor csak az alapján vagyok képes megítélni, hogy az a Phys. Rev.-ben jelent-e meg, vagy pedig a Népszabadság vasárnapi mellékletében? És mért van az mégis, hogy én, aki annyira világosan látom kompetenciám korlátait a magam szakterületén, habozás nélkül "az egyetem szégyené"-nek , "egy rakás ócskavas"-nak, "közbotrány"-nak stb-nek bélyegzem egy olyan - specializációt igénylő - tevékenység termékét, amelyet nagycsoportos óvodásként űztem utoljára. (Elnézést: most, hogy mondom, jut eszembe, hogy egyszer, elsős koromban gyurmaízű lett a tízóraim, tehát akkoriban még kisplasztikáztam!)

Mért érezzük (remélem) humorosnak az alábbi, klasszikus görög komédiából vett részletet?

Mütogrász: Mit szólnál, Eiskühloß, ha betennénk cikkünkbe ezt a remek hüsztogramot is?

Icecoolos : Valóban remek hüsztogram, de úgy rémlik, ezt Dünamikoszék csinálták, sőt már publikálták is az Élektra-Komikosz Aktosz-ban.

Mütogrász: Na igen, de mi is meg tudtuk volna csinálni!

És hogy van az, hogy mégsem kacagunk, amikor a tudós Mütogrász, aki életében nem szoborolt még, egy képzőművészeti alkotást kommentál így: - Ezt én is meg tudtam volna csinálni! Valljuk be: azért, mert nem gondoltunk bele isten igazában, hogy az eredetiség éppúgy követelmény egy műalkotással szemben, mint egy tudományos alkotással kapcsolatban.

Ha pedig elfogadjuk az originalitás kritériumát, akkor be kell látnunk azt is, hogy mindkét terület művelőire hatalmas nyomás nehezedik, ami az illető terület egészét tekintve folytonos megújulásban, útkeresésben összegződik.

Mért gondoljuk mégis, hogy ma - 5, 10, 20 évvel azután, hogy a gimnáziumban utoljára próbálták belénk sulykolni a képzőművészet akkor 50, 100, 2000 éves értékeit - ugyanazokat az értékeket kéne számon kérnünk egy műalkotáson, mint évtizedekkel, évszázadokkal ezelőtt? Nem olyan ez, mintha egy nyugdíjas rajztanár a vegyértékpálcikák hiányát kifogásolná a benzolmolekula kvantummechanikai úton számolt elektroneloszlásából? (Pedig azokkal milyen világos volt a kémia!)

Ha valaki ezek után azt hiszi, hogy engem nyilván boldoggá tesz ez a nagy újdonság utáni hajsza, akkor téved. Egyszerűen csak tényként fogadom el a létét. Bevallom, a Műcsarnokban rendezett kiállításon, ahol először találkoztam a Toronnyal, a rengeteg geg- és újdonságteremtő igyekezet láttán elalélva egy régi kuplé tolakodott szürkeállományom felszínére:

A humorista olyan ember,
humorizál szakértelemmel,
fején kalappal vagy anélkül,
humorizál míg belekékül.

De hát nem ugyanezt dúdolom akkor is, amikor egy-egy újabb pályázat kiagyalásán izzadok?


(éjjeliőr) - Ez abból sejthető, hogy az illető nyilatkozat - Sohár Pál időszámítását magamévá téve - még valamikor Bkr. e. (azaz Bokros előtt) hangzott el, abban a korban tehát, amikor az éjjeliőröket még más körből toborozták.


(Icecoolos) - Tulajdonképpen Αισχυλος, de több nyelven publikál, és aszerint írja a nevét.


(kuplé) - Sajnos, a szerző nevét elfelejtettem - talán Darvas Szilárd, de nem biztos. Aki tudja, üzenje meg nekem: nagys@para.chem.elte.hu. Kösz!

Utólagos megjegyzés, 2012-ből. A kuplé szövegét nem pontosan idéztem, de lásd itt, a Kedvenceim között. Most már azt is tudom, hogy a szerző nem Darvas Szilárd volt, hanem Heltai Jenő. Tehát nem kell ez ügyben üzenni nekem. Ma már nem kérdeznék ilyesmit az olvasótól, hiszen pillanatok alatt megtalálnám a szerzőt a Guglival!


Vissza Nagy Sándor honlapjára.