Megáll az ész - utat neki !

(Megjelent a Tétékás Nyúz 1996. március 6-i számában)

Bátorkodás

A február 21-i Kari Tanácson, a Patkós András és Németh Judit által előterjesztett természettudományi médiaszak kitűnő eszméjét hallgatva, volt egy (csöppet sem kínos) érzésem, hogy az aznapi Nyúzban elkövetett Csak így Hogyan tovább TTK? című ajtódöngetésem, melyet a természettudományi diploma bevezetése érdekében követtem el, félig-meddig a levegőt találta a táguló ajtórés miatt. Mindazonáltal jólesett az ajtószárnyakat feszegető Patkós András elismerő zárójele, melyben a Nyúzcikkben (vagy a Lévay Béla által hivatalosan is a Dékáni Tanács figyelmébe ajánlott rövidített verzióban) kifejtett elképzeléseimre utalt, jelezve ezáltal, hogy nem a kibic okvetetlenkedésének tekinti akciómat. Örömmel hallottam tőle azt is, hogy fizikuséknál Németh Judit már egy éve előállt az enyémhez hasonló elképzelésekkel.

Azt hiszem, az alábbi elemzéssel, amely az eszmék, ötletek sorsát vizsgálja bürodemokratikus rendszerünkben, megint nem sikerült feltalálnom a spanyolviaszt. Mégis előadom, mert lehet, hogy mások is vannak a Karon, akik hozzám hasonlóan lassúk a nem természettudományos összefüggések felismerésében.1

A hierarchia ötletfárasztó gépezete

Ha belegondolunk, az ELTE struktúrája (tanszék <tanszékcsoport <kar <egyetem) vagy az egyazon sémát követő egyéb szerveződései (pl. tanszéki értekezlet < tanszékcsoporti tanács < dékáni tanács < kari tanács < egyetemi tanács) leginkább a bodza sátorozó bogernyőjével szemléltethetők, ahol az alul lévő bodzabogyók egyszerű "közkatonákat", az elágazások pedig különböző rangú "tiszteket" jelentenek:

hierarchia

A fenti ábra alapján a következőképpen kísérhetjük nyomon egy alulról jövő ötlet útját.

Mondjuk, hogy X1Y1-nek (az egyik bodzabogyónak) támad egy jó ötlete. Tegyük fel, hogy az ötlet fontos, azaz:

||: Mondjuk, hogy X1Y1 teljesen meg van győződve az igazáról (minthogy ő az ötletgazda, ez rendszerint így van). Mondjuk, hogy X1Y1 erőt vesz magán, és elmondja az ötletet a legközelebbi tanszéki értekezleten. Mondjuk, hogy az ötlet nem sérti közvetlenül senkinek az érdekeit. Mondjuk, hogy X1Y1-nek igen jó a rábeszélő képessége - olyannyira, hogy legyőzi az igazán eredeti ötletekkel szemben várható idegenkedést. Mondjuk, hogy a dolog nem fut zátonyra azon a várható ellenvetésen, hogy az ilyen ügyekben úgyse mi döntünk. Mondjuk, hogy ezek után a tanszékvezető, X2Y2, elhatározza, hogy az ötletet - lesz ami lesz - továbbviszi a tanszékcsoporti tanácsra. :||

Azt hiszem, mindenki számára világos, hogy innen kezdve a gondolatmenet ismétlődik - erre utal a bekezdést határoló ||: :|| jel -, tehát mindazokat a mondjuk-okat fel kell sorolnunk, mint az előbb, miközben X2Y2 végigviszi (ha viszi) az ügyet a tanszékcsoporti tanácsban, majd X3Y3 következik a dékáni tanácsban, és így tovább.

Röviden, minél fontosabb egy ötlet, annál valószínűbb hogy semmi se lesz belőle, mert idejekorán elakad valahol. Tudniillik, annál nehezebben fogja venni az egyes akadályokat (gondoljunk az "ez nem a mi dolgunk" szindrómára) és annál több akadályt kell legyőznie (mert annál messzebb kell eljutnia a hierarchiában). Vajon hányadik hatványra kell emelni az egyetlen akadály legyőzéséhez rendelhető 1-nél minden bizonnyal kisebb P(Á) átjutási valószínűséget, hogy megkapjuk, mekkora esélye van egy alulról jövő ötletnek ahhoz, hogy eljusson - teszem azt - a Minisztériumba?2

Márpedig ha nem jutnak át az ötletek a hierarchia egyes emeletei között, akkor minden emelet a maga ötletkészletével kénytelen beérni. Ez bizony elég siralmas képet fest a felsőoktatásban folyó ötletgazdálkodásról, arról a bodzaernyőről tehát, ahol még a bogyóknak is minimum az egyetemi végzettségük megvan.

A megoldás: párhuzamos ötletcsatornák

Amint láttuk, a bürodemokratikus hierarchiában felfelé vergődő ötletek sorsa eléggé aggasztó. Némelyik azonban célba ér, és ráadásul automatikusan. Ezért tehát mindenképpen ki kell használnunk ezt a csatornát is. A hangsúly az is szócskán van, azaz a megoldás: nyissunk minél több párhuzamos ötletcsatornát a hierarchia gyors beterítésére - hadd válogassanak közülük azok, akik a hierarchiában elfoglalt helyüknél fogva élni is tudnak az ötletekkel. (Ezt mint vegyész a párhuzamos reakciók kinetikája alapján látom ilyen tisztán, de nyilván alkalmazni lehet a problémára a párhuzamos ötletáramkörökre vonatkozó Ohm-törvényt is.)

Természetesen az imént vázolt kép erősen leegyszerűsítő volt, de remélem, eléggé valóságszerű ahhoz, hogy mégis ijesztő legyen. Leegyszerűsítő azért, mert párhuzamos csatornák mindig is vannak - pl. ilyenek azok a személyi kapcsolatok, amelyek vertikálisan szelik át a hierarchiát, rövidre zárva a bonyolult ötletáramköröket. Ebbe az irányba hat az is, hogy végül is több bodzaernyő létezik egymás mellett, s ezek szintjei össze vannak kuszálva. (Gondoljunk arra, hogy pl. a Kari Tanács választott tagjai közt egyszerű oktatók, tanszékvezetők és tanszékcsoport-vezetők egyaránt előfordulnak, és a szamárlétra fokai is mind reprezentálva vannak a tanársegédtől a professzorig, sőt számos hallgató is ott ül - mégpedig olykor nem is annyira hallgatagon.)

Akárhogy is, egyik csatorna átvitele sem száz százalékos, ezért még több ötletcsatornára van szükség.

Jómagam két rosszul kihasznált csatorna lehetőségére szeretnék rámutatni. Az egyik az, amelyikbe épp most csurgatom ötleteimet, vagyis a Nyúz nyilvánossága. Ha nem múlik el hét anélkül, hogy a Nyúzban meg ne jelenne egy-egy előrevivő ötlet, előbb-utóbb rektorunk is rendszeres olvasójává válik a lapnak, és talán egy-két ötletet ki is ragad belőle rektori tézispontjainak színesítéséhez. Inzelt György rektorhelyettes úr már most is olvassa a lapot. Ezt onnan tudom, hogy egyszer - egyesegyedül ő - E-mailen válaszolt az egyik cikkemben feltett kérdésemre. (Apropó: tetszik olvasni a cikkemet, Rektor Úr?)

A Nyúznak (elvileg) az az előnye is megvan, hogy - Lévay Béla szavaival élve - segít megszellőztetni az ötleteket, magyarul segíti, hogy mások érveket és ellenérveket hozzanak fel mellettük vagy ellenük, illetve, hogy egy-egy igazán jó ötlet koncepcióvá izmosodjon.

A minisztériumot érintő ötletek továbbviteléhez persze a Nyúz nem elég, itt egyetemen kívüli sajtókampányra van szükség. Most, hogy már van egy kari Public Relations Officer-ünk (pontosabban Academic Spokesman-ünk) Balázs Béla professzor személyében, remélem, ez a probléma megoldódik.

A másik csatorna, amelyre gondolok, egyfajta ötletcsőposta-rendszer volna, amelynek diszpécserszolgálata nem (vélt) értékük, hanem feltételezhető rendeltetési helyük vagy helyeik szerint szortírozná az ötleteket, majd haladéktalanul továbbítaná azokat. Eddig a postai hasonlat. Mert uram bocsá' - (a Dékán Úr szavaival élve:) békeidőben - azt is el tudnám képzelni, hogy nem a küldemény feladója fizetné meg a portót, hanem a címzett, mégpedig a használható ötletekért járó díjazás formájában. Ezt a módszert sikerrel alkalmazzák az iparban: úgy hívják, hogy újítási díj, és termékek, eljárások fejlesztéséért osztogatják. Minthogy mi szellemi termékekben utazunk, logikus, hogy az újításaink is szellemi jellegűek - ötletek - legyenek. (Megjegyzem, ezért az ötletemért nem számítok fel újítási díjat.)

Amikor Lévay Bélának említettem ezt a ötletcsőposta/ötletdiszpécser dolgot, igen elborult az ábrázata. Láttam rajta, nem akarja kimondani, de azt gondolja: Mi ez a marhaság megint?! Aztán (minthogy igen találékony ember – nem hiába tanszékcsoport-vezető) kisegített: Na jó, hát akkor leszek én a diszpécser. Majd én továbbítom az ötleteket. Eddig is azt csináltam.

Azt hiszem, ebben rejlik az igazi megoldás: nem egy diszpécserre van szükség, hanem sok-sok diszpécserre. Ehhez azonban az kell, hogy az immár csőpostahálózatot reprezentáló bodzaernyő csomópontjaiban olyan szelepek legyenek, amelyek mindkét irányba áteresztik az ötleteket. Szükség van továbbá arra is, hogy a bodzabogyókban tudatosuljon: a felettük lévő hálózat csomópontjaiban nem dugók ülnek, és nem is féligáteresztő szelepek, hanem diszpécserek, akik epedve várják ötleteiket.

Nagy Sándor
bodzabogyó
Magkémiai Tanszék
nagys@para.chem.elte.hu


1 Előre elnézést kérek az Árvíz-Ház (eredeti angol nevén: Price-Waterhouse) tűzoltóitól, amennyiben borsos áron nyújtott elemzésük kitér a fenti problémákra is. Ez esetben természetesen önként lemondok a Nyúz által felajánlott honoráriumról.


2 Valójában nem független valószínűségek hatványozódásáról van itt szó (ugye, Tibor?), hanem feltételes valószínűségek szorzatáról, valahogy így:

P1 Á2 Á3 ... ÁM-1 ÁM) = P1) P2 | Á1) P3 | Á1 Á2) ... PM | Á1 Á2 Á3 ... ÁM-1)

A bökkenő az, hogy az említett "ez nem a mi dolgunk" szindróma különösen bénítólag hat a bodzabogyók szintjén, tehát ahol "kilóra" legtöbb a szürkeállomány. Más szóval pl. P1) < ε, ahol ε tetszőlegesen kicsi pozitív szám. (Ezt Pál Jenő kedvéért írom ilyen precízen, aki – a vegyész hallgatók szerint – igen kedveli az epszilonozást.)



Vissza Nagy Sándor honlapjára.