A New York-i utcák?
Köszönjük, már egész jól vannak!

Fordító: Nagy Sándor Lektor: Medve Gyula

ÖsszefoglalóLinkekJegyzetekMagánterület

Összefoglaló a TED oldaláról

Az előadó „Egy közlekedési biztos munkája nemcsak stoptáblákról és jelzőlámpákról szól”, kezdi Janette Sadik-Khan, aki 2007-ben nyerte el tisztségét New York Cityben. Az előadó viccesen és gondolkodásra serkentve részletezi azokat az elképzeléseket, amelyek az 5 kerület utcáit érintő nagy sikerű átalakítások hátterét alkották, beleértve a Times Square új gyalogos zónáját és a Citi Bike rendszer létrehozását. Ne hagyja ki a váratlan „belépőt” az előadás végén. (2013.11.02.)

Linkek

TranscriptA fenti videó a TED webhelyén. A TED eredeti oldalán folyamatos szövegként is megjeleníthető a beszéd átirata akár angolul, akár magyarul. Az átirat (angolul transcript) nem jelenik meg automatikusan, de a legördülő menüvel kiválasztható akár az angol, akár a magyar változat. (Menjünk rá a képre, és látni fogjuk.) Ha a videó alatti folyamatos szövegbe kattintunk, a videólejátszó nyomban oda ugrik, ahol a szöveg elhangzik. Zseniális!

TEDCity2.0-s előadások videói az oldalaimon:

Jegyzetek

Mean alleyA videó eredeti angol címe ez volt: „New York's streets? Not so mean any more”, ami első közelítésben annyit jelent, hogy „New York utcái? Már nem is olyan lepukkantak”. Pontosabban ma már nem azt az érzést keltik, mint ez a Flickrről szedett kép, melynek címe „Mean alley”, tehát „Olyanamilyen sikátor”.

Patai Anna hívta fel a figyelmemet arra, hogy a cím utalás az „Aljas utcák” c. 1973-as filmre, melynek eredeti címe „Mean streets” volt.

Bevallom, nem is hallottam róla, de utánanéztem: a Wikipédia szerint a legjobb 1001 film közt van, amit 2004-ig csináltak. A listát átnézve, lenne még bőven pótolni valóm.

A magyar változat nyilván azért kapta az Aljas utcák címet, mert a fordító a mean szó többféle jelentése közül azt választotta ki, amelyiket alegillőbbnek érezte a film gengsztertörténetéhez. Persze választhatta volna azt is, hogy „szennyes”, ami ugyan nem standard fordítás, de többértelmű, akár a „mean”. Vagy lehetett volna akár „Piszkos utcák” is a cím, amiről az 1967-es „A piszkos tizenkettő” – angolul „The dirty dozen” – jutna az eszünkbe, ahol a „dirty”-ből ugyancsak lehetett volna „aljas” is, hiszen a cím a szereplők jellemére utalt, nem pedig a küllemére.

Természetesen ezt az asszociációt meg sem próbáltam átmenteni, mert pl. egy olyan címnek, hogy „New York utcái? Már nem olyan aljasak”, semmi köze sem lett volna az előadás tartalmához. De azért tettem bele egy kis mellékízt én is, mondhatnám: a cím a magam szájíze szerinti. Beteges dolognak találom ugyanis azt, ha egy település utcáit az autóknak szentelik, nem pedig az embereknek, akik ott élnek. És ez, úgy tűnik, New Yorkban változóban van.

road

Hozzáteszem: nehéz megbarátkoznom a gondolattal, hogy a magyar gazdaság kilábalását épp az autóipar fejlesztésétől kell remélnem. Most veszem csak észre: átvágtam közben az utca másik oldalára, a magánterületemre, mert ezzel a nézetemmel – a Kápolna utcai autóáradatból ítélve – alighanem kisebbségben vagyok.

Magánterület (de SZABAD AZ Á :)

Akik ismernek, tudják rólam, hogy megrögzött gyalogos és biciklista vagyok – a preferencia csökkenő sorrendjében, ami talán mégiscsak meglep egyeseket. Például azokat, akik a törökbálinti CBA-nál rám csodálkoznak, hogy mért hátizsákkal vagy kétkerekű kiskocsival vagyok, holott tudják, hogy csak 500 méterre lakom. A volt Corába, mely 2500 méterre van tőlünk, már biciklivel megyek, de ha nem kell cipekedni, még sokszor oda is gyalog.

Nos, Janette Sadik-Khan előadása a gyalogosokat és a biciklistákat helyezi előtérbe, ahogy én is, és követésre érdemes ötletei vannak.

Például tervezem én is, hogy a Kápolna utcában, a régi házunk előtt, kialakítok egy privát gyalogos zónát magamnak. Így talán nem birkáznak le az autósok, amikor átvágok az úton közöttük, hogy meglátogassam a húgomat, aki még mindig ott lakik. Az út egyik oldalán sincs járda ezen a szakaszon, az autósok repesztve bukkannak elő a kanyarból, és a kapuval szemben, az útnak azon az oldalán, ahonnan át szeretnék kelni, még egy korlátot is elhelyeztek, hogy kifogjanak rajtam.

De nem tudnak.

Unokaöcsém extrém gyaloglásnak nevezi azt, amit ilyen helyeken művelni szoktam.
Főleg azért vállalom az extrém gyaloglás kockázatát, mert az adrenalin frissen tartja a reflexeket. De részben azért is, mert ragaszkodom hosszú évek során szerzett szokásjogomhoz: ahhoz, hogy várossá avanzsált falumban gyalog mehessek oda, ahová mindig is gyalog jártam. Ezt, szerencsére, egyelőre még nem „királyi” értelemben kell felfogni, bár láttam már olyan rendezési tervet is pár éve, amelyen út vezetett át a nappalinkon, elválasztva a dolgozószobám és a fürdőszobát. Ez a rész pillanatnyilag még gyalogos zónaként működik – királyi értelemben is és egyáltalán.

A Kápolna utcába visszatérve: már van is egy ötletem a zóna kijelöléséhez. Dani öcsém, a 64. születésnapom tiszteletére, kreált nekem egy szuperképmást, akit SzprSndrnek hívok. Állítólag nagyon hasonlítunk egymásra, csak az öltözékünk tér el egy kicsit.

Az algoritmus a következő:

A Hihetetlen Nagy Söndör + figyelmeztető jelzés = Be aware of Sndr

Igen, azt hiszem, ez jó lesz.

Kápolna utcai új közlekedési rendMár készítettem is egy felvételt a helyszínen, hogy lássam, hogy fog mutatni az új jelzőtábla a régi helyén.

Egyelőre még nem cseréltem le a régit, de azt azért érzékeltetni tudom, hogy milyen lesz az új. Ha kíváncsi rá, húzza a képre az egeret.

Et voilà! kurzor

Ezt hívják komputeres szimulációnak.

Persze Janette Sadik-Khan ezt másképp csinálta volna. Felfestette volna a jelzést egy kartonpapírra, és egyből átragasztotta volna a régi táblát vele. Könnyű neki! Közlekedési biztosként azt csinál, amit akar a saját városában. Alólam viszont – szép lassan, fokozatosan – kicsúszott a falu, ahol mindig is éltem.