Huszár Éva: magamról

Végzés után 2 felejtős munkahely, közben szülések és Gyes. 3 fiunk: Gergely (1974), Áron (1975) és Gábor-Dávid (1977).

1983-ban másodszori nekifutásra felvettek az Országos Korányiba. Munka érdekes volt, tüdőbetegségek pathomechanizmusát vizsgáltuk, ezen belül én főleg az asztmát. Több orvos kollegával kerültem jó barátságba a közös munka kapcsán. Érdekes volt direktben megtapasztalni az orvos-beteg viszonyt az orvos oldaláról. (Erre azért volt lehetőség, mert a vizsgált betegek nem tudták, hogy személyemben nem egy doktornő foglalkozik velük, hanem egy vegyész). 1992-ben doktoráltam, majd amikor a PhD program beindult a nálunk jelentkező klinikusoknak segítettem, munkával, publikáció írással a fokozat megszerzésében. 5 éve mentem nyugdíjba, önként és dalolva.

Szazsóval 20 évig éltünk együtt, aztán -ahogy Áron fiunk megjegyezte- „kiröppentünk”, merthogy új társakat találtunk. Jó barátságban maradtunk, a családi eseményeket –szülnapok például, no és a karácsony este-többnyire szűk körben, együtt ünnepeljük.

Élettársammal ­ Szabó Tibor ­ 2 éve építkeztünk Budaörsön. A nagy ház ­ ami kellemesen lakható, de még messze nincs kész ­, valamint a hatalmas telek biztosítja, hogy ne legyen időm unatkozni. E mellett szerencsére a gyerekek és Tibor 2 kislány unokája szeretnek nálunk lenni, így aztán sütök-főzök (sokat, sokszor) no és unokázom.  November elejére 2 fővel bővül a csapat, mert szinte egy időben jön Gergelyéknél és Áronéknál az első baba. Legkisebbünk még várja a fehér-paripás királylány megérkezését. Nem mondom neki, hogy ilyen csak a mesékben létezik, mert két testvérének sikerült megtalálnia a maga királylányát (olyan lányokat találtak, akiknek bejön a milyenségük, és ugye ez a lényeg).

Gergely és Áron zenészek (gitár/dob), Gergely Londonban él. Kötelező volt diplomát szerezniük az anyai szigor utsó fellángolása okán  -bár így utólag nem tudom volt e értelme. Gergely ELTE BTK angol szakon, Áron ELTE TTK Fizika tanárszakon végzett. Gábor-Dávid közgázra járt, környezetvédelemre szakosodott, jelenleg Eu-s pályázatokat ír és bírál a munkahelyén.

Budaörs, 2012.05.31.


Képek

Egyetemi évek
Évike Nevetős Évi

2012
Éva


Vissza az 1972-es ELTE-s vegyészek kezdőlapjára! A kezdőlapra!

Valid XHTML 1.0 Transitional